Természeti értékeink

írta: hedervar.hu 2015/03/13

Szigetközről általában

 

A Duna, az Alpok vizeit összegyűjtve, a dévényi kapunál (Porta Hungarica) lép a Kisalföld területére. A folyó a hegyek közül kilépve, felső szakasz jellegét elvesztve, átmeneti jellegűvé válik, esése csökken, a magával hozott hordalékot lerakva, szigeteket, zátonyokat épít, közöttük sok ágra szétválva folyik tovább. A lerakódott hordalékból hordalékkúp alakult ki, s mivel a medence süllyedése még mindig tart, átlagosan 200-300 m, néhol 400 m vastagságú kavics, homokos kavicsréteg alakult ki, mely nagy tömegű talaj- és rétegvizet tartalmaz. Közép-Európa ivóvízkészletének egyik legnagyobb bázisa található itt. Délen a Mosoni-Duna, északon a Kis-Duna határolja a csodaszép tájat. A Duna és Mosoni-Duna közti terület a Szigetköz, a Duna és Kis-Duna közti rész a Csallóköz. A Szigetköz területe: 375 km². Hossza 52,5 km, szélessége átlagosan 6–8 km. Kiemelkedő jelentőségű nedves élőhely, amelyen az egyedülálló geomorfológiai, klimatikus, talajtani, és nem utolsósorban vízháztartási adottságok következtében különösen változatos élőhelyek alakultak ki, lehetőséget teremtve gazdag és sokszínű élővilág megtelepedéséhez.

 

A Szigetköz területéből mintegy 10 000 ha országos és 17 000 ha Európai Uniós védelem alatt áll. A Szigetközi Tájvédelmi Körzet – melyet a sajátos vízrendszer, a tipikus növény- és állatvilág megőrzése érdekében alapítottak meg 1987-ben – két nagyobb és több kisebb, mozaikosan elhelyezkedő egységből tevődik össze. Ezek részletezve: a Duna hullámtere Dunaszigettől a medvei közúti hídig, a Mosoni-Duna és a meanderkígyójára felfűződő erdők, gyepek, nádasok Rajkától Kunszigetig, illetve elszórtan egyéb területek.



Jelentősebb élőhelyek a község területén

 

Vizek

 A Mosoni-Duna

 

A Mosoni-Duna Oroszvár és Dunacsúny között ágazott ki a Nagy-Dunából. Mintegy 120 km hosszúságban határolja Délről a Szigetközt. Vízjárását alapvetően az 1905-1907 között épült rajkai zsilip határozta meg. A műtárgy segítségével a Szigetközt megvédték a Duna felőli árvizektől. Nem vált szükségessé a szabályozás, ezért a folyó megőrizte eredeti, vadregényes hangulatát. A legnagyobb problémát a '90-es évek elején az jelentette, hogy a dunacsúnyi kitorkollás feltöltődése és a Duna mederbeágyazódása miatt az év jelentős részében a Duna felől nem volt lehetőség a vízutánpótlásra. A Mosoni-Duna vízellátása jelenleg az új rajkai zsilipen keresztül az ún. szivárgó csatornából történik.

A folyót mindkét partján, hol keskenyebb, hol szélesebb sávban úgynevezett galéria erdő kíséri. Ezek az erdők a vízhez közelebb fűz-nyár ligeterdő maradványokból, illetve telepített nemes nyár állományokból állnak, a víztől távolabb – amennyiben ezt az erdő szélessége megengedi – kemény fák: magas kőris, mezei szil, kocsányos tölgy, illetve akác is megjelennek, több helyen állományt alkotnak.

 

Csatornák

 

Hajdani Duna-ágak, melyeket az árvízvédelmi töltések választottak el a Duna élő kapcsolatától. Jelenleg vízpótló és belvízlevezető funkciót látnak el. A lassú folyású vizekhez kötődő növények és állatok élő-, táplálkozó és pihenő helyei. Ilyenek többek között a tündérrózsa, vízitök, vagy más néven tavirózsa, tündérfátyol, rucaöröm, réti csík, kecskebéka, vízisikló, mocsári teknős, törpe gém, vízicsibe, nádi poszáták. Partjait több helyen mocsár- vagy láperdők kísérik. A területek egyúttal fontos ökológiai folyosók a Nagy-Duna és a Mosoni-Duna között és jelentős tájképi értékek is.



 
A vizekben és azok közelében találjuk a Szigetköz állatvilágának legjellegzetesebb képviselőit.

Még több kép az itt élő állatokról

Gerinctelenek

A puhatestűek a vízjárta területek nagy számban előforduló állatai. Jellemző fajaik: nagy mocsárcsiga, nagy meztelencsiga, tavikagyló és a vándorkagyló.

Az ízeltlábúak törzsének sok ezer képviselője közül megemlíthető a szitakötők közül a vizek mentén mindenhol gyakori sávos szitakötő, a bogarak közül a fokozottan védett remetebogár, mely nevéhez méltón, elbújva, korhadó fűzfák belsejében él, lepkék közül az atalanta lepke, nappali pávaszem és a nagy színjátszólepke, a pókok közül pedig a látványos darázspók.

 

Gerincesek

A halak közül – egyesek szerint 54, más források alapján 65 faj fordul elő. Ezek közül számos védett, mint például a botos kölönte, a leánykoncér vagy a szivárványos ökle, mely tavi vagy festő kagylók kopoltyúüregébe rakja az ikráit, sok jól ismert édesvízi hal is megtalálható: ponty, keszeg, harcsa, kecsege, csuka.

A kétéltűek 11 hazai faja él a Szigetközben. Közülük leggyakoribb a kecskebéka és a tavi béka, de előfordul még a vöröshasú unka, a mocsári béka, a levelibéka, az erdei béka, a pettyes és a tarajos gőte is.

Hüllők: kisebb számban élnek a vízjárta területeken, de legjellegzetesebb fajuk a vízisikló itt is gyakori. A ritka fajok közül a mocsári teknős érdemel említést.

Madarak: a Szigetközben a Duna, a hullámtér és a Mosoni-Duna legjellemzőbb állatai. E tájhoz szorosan hozzátartoznak a vízimadarak, melyek hajdan óriási tömegben éltek itt. A költő, illetve a vonuláskor itt időző fajok száma 200-220-ra tehető. A vizek mellett járva legelőször talán a hosszú lábú gázlómadarak, a gémek és kócsagok tűnnek föl. A szürke gémek öreg erdőkben telepesen költenek, a fokozottan védett bakcsóval együtt. A szintén fokozottan védett nagy kócsag és vörös gém a nagyobb kiterjedésű nádasokban talál megfelelő fészkelő helyet. Szintén gyakran találkozhatunk a bütykös hattyúval. A szerencsés szemlélődő láthat még – egyébként rejtett életet élő – réti sast, fekete gólyát vagy uhut is, melyek ugyancsak fokozott védelemben részesülnek. Különösen télen, nagy csapatokban úszkálnak a récefélék képviselői: tőkés récék, kontyos récék, kercerécék, barátrécék. De látható még az ismertebb madarak közül például jégmadár, búbos vöcsök, szárcsa és az időnként nagy csapatokban feltűnő kormorán, más néven kárókatona.

Az emlősök több mint 40 faja él a Szigetközben. Ezek nagy része nem kötődik olyan szorosan a vízhez, mint a madarak zöme. Nagy jelentőséggel bír a fokozottan védett vidra és a védett hód. A vidra viszonylag ritka hazánkban, és a Szigetközben is csak kevés példány él belőlük.

A hód rágásnyomaival viszont minden évben lehet újabb és újabb helyen találkozni, gyakorlatilag az egész Szigetközben (Nagy-Duna, hullámtér, Mosoni-Duna, csatornák) megtalálható. A hód önmagától, emberi segítség nélkül települt vissza a Szigetközbe a Felső-Dunáról és a Morváról. Mivel, mint Európa legnagyobb rágcsálójának folyton koptatnia kell a fogait, így megrágja a part menti fákat (95%-ban legfeljebb 20 m-re távolodik el a víztől), de ha tehetik a lágyszárúakat részesítik előnyben. Nyári hónapokban a táplálkozásuk több mint 90%-át a lágyszárúak teszik ki. Az eurázsiai hód ritkábban épít várat, inkább a magas partfalba ássa be magát. A hódok a kisebb vízfolyásokon, ágakon gátakat építenek, hogy emeljék a víz szintjét. A duzzasztásnak számos előnye van: segítségével az üreg/vár bejárata mindig a vízszint alatt lesz, tudnak ágakat úsztatni, biztonságosan elmenekülni, és a táplálkozóhelyekre eljutni.



Az emberek sokkal több kártékony hatást tulajdonítanak a hódnak, mint hasznosat. Az állatok által kidöntött fák maradványai láttán többségünknek először a károkozás jut eszébe. Mivel több, mint 120 évig nem élt hazánkban hód, elfeledkeztünk róluk és a tevékenységükről. A hódok gátépítéseikkel, és fadöntéseikkel jelentősen megváltoztathatják a tájat. A visszatartott és felduzzasztott víz számos élőlénynek kedvez. A környező terület nedvesebbé válik, és üledék halmozódik fel. Mivel lassul a folyás, csökken a talaj erózió. Ahogy a hódok megnyitják a lombkoronát, új élőhely foltokat hoznak létre.

 

 Hínarasok

A hínártársulások elsősorban az ármentett területek eutróf és disztróf vizeiben (élővíztől elzárt morotvák, holtágak, csatornák) figyelhetők meg. A Duna elterelése előtt – alacsony vízjárási viszonyok idején – szórványosan a hullámtérben is előfordultak. A Duna elterelését követően a hullámtérben erősen visszaszorultak. A Szigetközben a lebegő és a gyökerező hinártásulások egyaránt megtalálhatók. Jellemző fajok a békalencse, rucaöröm, tócsagaz, rence, békaszőlő, vízitök, tündérrózsa, tündérfátyol. Állatok közül legszembetűnőbbek a szitakötők, békák, de látható mocsári teknős és vízicsibe is.




Mocsarak

A Szigetköz állandóan, vagy időszakosan sekély vízzel borított területein mocsártársulások jöttek létre. Hullámtérben és ármentett területeken egyaránt előfordulnak. Az eltereléssel együtt járó talajvízszint csökkenés elsősorban a Felső-Szigetköz, valamint az Ásványráró alatti ármentett szakasz mocsarait viselte meg, így állományaik nagyobb része az utóbbi évtizedben degradálódott, többfelé teljesen átalakult. Elsősorban a ritka, védett növények (keskenylevelű gyapjúsás, mocsári kosbor, posvány kakastaréj stb.) reagáltak érzékenyen e változásokra. Eltűnésükkel párhuzamosan a csalán és a magas aranyvessző került előtérbe. Térhódításukkal párhuzamosan megkezdődött a nádasok becserjésedése.

Jellemző élőhelyek és társulások:

Tavak zárt nádasai és gyékényesei

  • Nádas
  • Keskenylevelű gyékényes
  • Széleslevelű gyékényes
  • Gyékényes ingóláp

Tavi harmatkásás, békabuzogányos, tavi kákás, mételykórós mocsarak

Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös stb. mocsarak és nádasok

Zsombékosok

Nem zsombékoló magassásrétek

 

A mocsár társulásokhoz tartozó nádasokról külön érdemes néhány szót szólni. Leggyakoribb előfordulásuk a vízpartok litorális zónája (mely a magas vízálláskor teljes egészében víz alá kerül) és szupralitorális zónája (mely a hullámok által időnként nedvesített locsolás tere). Nagy összefüggő nádas már kevés van a Szigetközben, említésre méltó a mentett oldalon a lipóti és dunaszegi morotva tavak nádasa, valamint a győrújfalusi Lajma nádas, a hullámtérben pedig Kisbodak, Dunaremete és Ásványráró térségében vannak még kiterjedtebb nádasok. Hédervárnál a károlymajori nádas a legjelentősebb. Apróbb nádfoltok szinte mindenütt vannak.

A nádasoknak a következő szerepük van: üledékképező, valamint a vízben lebegő üledéket stabilizáló, illetve elem (tápanyag) felvevő képességével tisztítja a vizeket, egyéb szervezetek számára felvehető tápanyagokat szabadít fel, táplálékul szolgál, valamint búvó és élőhelyet nyújt megannyi állatnak. Ezek a férgektől kezdve az ízeltlábúakon át a gerincesekig tartanak.

Leggyakrabban láthatjuk a kecskebékát, zöld levelibékát, vízisiklót, madarak közül a nádirigót, a nádi tücsökmadarat, de nádasokban fészkel a nagy kócsag, a vörös gém, a bölömbika és a barna rétihéja is. Mint sok helyen az országban, településünk környékén is megjelent az aranysakál, mely a nádasos, cserjés területeket szívesen választja lakóhelyül.

Természetvédelmi jelentősége főleg a gerinctelenek, valamint a madarak szempontjából van.

A nádasokat két folyamat veszélyezteti. Az egyik a talajvízszint csökkenése. Az utóbbi években a nádgazdák elmondása szerint is egyre csökken a nád ipari szempontú minősége.

A másik a gyomosodás. Szintén az egyre szárazabbá válás eredménye. Jelentősebb gyomosító tényezők a hamvas szeder, sövényszulák, aranyvessző, őszirózsa.

 

Gyepek

A szigetközi táj jellegéhez, esztétikai értékéhez szervesen hozzátartoznak a mára sajnos már megfogyott rétek, legelők. Egyes vélemények szerint ezek a gyepek úgynevezett másodlagos társulások, a levágott erdők helyén jöttek létre és a rendszeres legeltetés, kaszálás tartotta fent őket. A feltételezést cáfolja a Kogutowicz-féle térkép (1930), a szigetközi településhálózat és az irtvány-települések „hiánya”. A Mezőgazdasági Múzeumban látható „A Dunántúl ősi növényi takarója” (M=1:680.000) címmel készített térképen jól látható, hogy a Mosoni-Duna és a „fő ág” (Öreg-Duna) között és mentén ártér volt, a 18. század előtt és óta elpusztult erdők aránya kicsi, a „mai erdőségek” a hullámtérben fejlődtek ki és nem kísérték folyamatosan a meder oldalát. Természetesen pontatlanságok előfordulhatnak, a tájegység jellegét azonban a vízi világ határozta meg.

A Duna szabályozása előtt a gazdálkodás legjövedelmezőbb ága az állattartás volt, ezért egyrészt szükség is volt a nagy kiterjedésű legelőkre, rétekre, másrészt a rendszeres árvizek számos helyen nem is tették lehetővé a szántóföldi gazdálkodást. Az ármentesítési munkák után számos terület felszánthatóvá vált, majd az 1950-es évek erdősítési kampánya, valamint az istállózó állattartásra történt átállás sok gyep sorsát pecsételte meg.

A hullámtérben az erdősítések miatt csak Dunasziget és Ásványráró határában maradtak fenn gyepek, a mentett oldalon Nagybajcstól Lipótig találhatók még kisebb-nagyobb területen. Jelentősek még a Mosoni-Duna menti egykori nagy legelők maradékai Bezenye, Hédervár, Mecsér, Dunaszeg, Győrladamér, Kunsziget, Győrzámoly közelében.

A megmaradt gyepek nagy többségén a Duna áradásakor feltör a fakadó víz, mely időnként egybefüggő nagyobb vízfelületet hoz létre. Ezeket a gyepeket az üde rétek, rétlápok közé soroljuk. A magasabb térszinten fekvő gyepek szárazabbak, ezek az úgynevezett száraz gyepek (erdősztyeprét, löszgyep, sztyeprét) csoportjába tartoznak.

Ezek a gyepek nem egyhangú síkságok, tarkítva vannak bokorfüzesekkel, cserjésekkel, Fűz-nyár erdőfoltokkal, magányos fákkal, a mélyebb részeken nádassal. Amellett, hogy tájképi értékük van, a degradálódás ellenére még számos ritka és védett növény, állat utolsó menedékei. Szépen színesítik a tájat a még gyakori sárga nőszirom, réti füzény, őszi kikerics, de megtalálható a szibériai nőszirom, a hússzínű ujjaskosbor és az indigókék színű kornistárnics is. A virágszőnyegen tömérdek rovar lakmározik: lepkék, sáskák, bogarak, méhek, darazsak, s rájuk hálószövő és karolópókok vadásznak. Az állatvilág leggyakrabban szemünk elé kerülő képviselői a levelibéka, vízisikló, fürge gyík, a billegetők és pacsirták, a vadászó vörös vércse, egerészölyv, emlősök közül a róka a mezei nyúl és az őz, de hosszabb idő eltöltése után láthatunk bíbicet, tövisszúró gébicset, fehér és fekete gólyát, vízborítás alkalmával pedig nagy kócsagot, szürke gémet és a récék képviselőit, ősszel pedig vonuló gyurgyalag csapatot.

 

A Vadaskert melletti legelő (száraz gyepek: erdősztyeprét) az egykori Mosoni-Duna menti nagy legelők egyik utolsó maradéka. A legrégebbi ismert térképeken is gyepnek van feltüntetve, így nyugodtan tekinthetjük ősgyepnek. Látványa talán ősszel a legszebb, mikor is az őszi kikerics alkot rózsaszín-lila szőnyeget. Jelentős az ízeltlábú faunája, melyek közül a leglátványosabbak a nappali pávaszem, atalanta lepke, boglárka lepkék, imádkozó sáska, darázspók. A hüllők közül érdemes kiemelni a leveli békát, fürge gyíkot, lábatlan gyíkot illetve, hogy nagy valószínűséggel a mocsári teknős tojásrakó helye. A gyepen több énekesmadár költ (pl. mezei pacsirta, sárga billegető), táplálkozási területe fehér gólyának, egerészölyvnek, barna rétihéjának, vörös vércsének, de olykor feltűnik a fekete gólya is. A Vadaskerttel, a csatornával és a Mosoni-Duna menti egyéb galéria erdővel meghatározzák a környező táj képét, amely tájképnek domináns eleme a gyep. A gyep, az erdő és a Mosoni-Duna minden szempontból szerves egységet képez.

 

A száraz gyepek közé tartozik a „Szőlőgyöp”, a hédervári grófok egykori lovagló pályája, gesztenyefa alléval. A TSZ egy részét sajnos fölszántotta, de 2002-ben megtörtént a helyreállítása és a fák pótlása. A „Nagygyep”-hez hasonló természeti értékei mellett kulturális és tájképi értéket is képvisel.

A Mosoni-Duna menti legelők utolsó maradványai mindenképpen megérdemlik a védelmet.

 

Erdők

Az erdőt vertikálisan különböző szintekre bonthatjuk, mely szinteket elsősorban a fényért való versengés határozza meg. A legfelső a lombkoronaszint (15-40 m), mely két alszintre, felső és alsó lombkoronaszintre tagolódhat. Alatta a cserjeszintet (5 m), majd a gyepszintet (legfeljebb 1 m) találjuk. A negyedik a mohaszint (néhány cm).

Az élő növények alkotta szintek alatt a talaj legfelső szintjének is tekinthető avar-, vagy más néven alomszint van. Ez a különböző elhalt növényi (lehullott levelek, gallyak, ágak, kidőlt törzsek) és állati maradványokból álló közeg fölhalmozódva és a talajba bemosódva hozza létre a humuszt. Benne baktériumok és algák tömegét, gombafonalakat, hagymákat, gumókat, gyöktörzseket és magvakat találunk. Ez a szint az egészséges, megújulásra képes erdő biztosítéka!

A földfelszín alatt találhatjuk a gyökérszintet, mely szintén alszintekre tagolódhat.

 

A Szigetköz területének mintegy ötödét borító erdők, ezek közül is a tölgy-kőris-szil ligeterdő maradványok, mint szukcessziós zárótársulások a leggazdagabbak természeti értékekben. Az erdők nagy része a Duna hullámterében és a Mosoni-Duna mentén terül el, de kisebb-nagyobb erdőfoltokkal mindenhol találkozhatunk.

 

Liget és láperők

 

A Szigetköz legjellemzőbb társulásai a folyókat kísérő bokorfüzesek és ligeterdők, míg a láperdők a legnagyobb ritkaságokat képviselik.

Jellemző élőhelyek és társulások:

Fűz- és nyírlápok

  • Rekettyés fűzmocsár
  • Rekettyés fűzláp
  • Kiszáradó fűzláp

Égerlápok és égeres mocsárerdők

  • Égeres láperdő
  • Égeres mocsárerdő

Bokorfüzesek

Fűz- és nyárligetek

  • Fehér fűzligetek
  • Fekete nyárligetek
  • Fehér nyárligetek

Égerligetek

Tölgy-kőris-szil ligetek

  • Szigetközi tölgy-kőris-szil liget

 

Mocsárerdők

A félig pangóvizes élőhelyeken jönnek létre. Ez annyit jelent, hogy a víz mozgása a csapadékos évszakoktól függően csak időszakos. Csapadékos évszakokban mozgásba jön, aszályos időszakokban pedig pangó jelleget ölt. Megfigyelhetők az ármentett rész olyan vízfolyásai mellett is, ahol a víz mozgása folyamatos, de rendkívül lassú (pl. Nováki-csatorna, Vadaskerti-csatorna). Állományaik –  a félig pangóvízes állapotnak megfelelően – mérsékelten tőzeges iszapon fejlődnek. Lényegében a liget- és a láperdők között képeznek átmenetet, de utóbbiakhoz közelebb állnak. Közös jellemzőjük a valódi lápi elemek hiánya. Két társulásuk van.

A fűzmocsarak az ármentett terület időszakos, vagy állandóan lassú vízfolyásaiban figyelhetők meg. Faji összetételük a fűzlápokéhoz hasonló, de ligeterdei sajátságokkal is rendelkeznek. Belőlük vezethető le az égeres mocsárerdők kialakulása.

A fűzmocsarak a szukcesszió során égeres mocsárerdőkké fejlődnek. A Szigetközben többfelé is előkerültek (Ásványráró „Rárói-erdő”; Darnózseli „Kimlei-sarok”; Hédervár „Vadaskerti-erdő”; Kimle „Novákszigeti-erdő”). Legtöbbször időszakos, vagy igen lassú mozgású vízfolyások mentén találhatók. Vízgazdálkodásuk így – a fűzmocsarakhoz hasonló módon – kettős, azaz félig pangóvizes arculatot mutat. Talajuk ezért kevesebb tőzeget tartalmaz, mint a valódi láperdőké. Szukcessziós fejlődésük az égerligetek felé tart.

Védett fajai: szálkás pajzsika, nyári tőzike, fekete ribiszke, rucaöröm, csillagvirág, ligeti szőlő.

A mocsárerdőkkel ellentétben a láperdők tipikus pangóvizes élőhelyeken jönnek létre, vizük egész évben áll. Kialakulásukra a Szigetközben csak az igen mély, és régen lefűződött morotvák nyújtottak megfelelő életteret.

 

Bokorfüzesek

Pionír fás társulások a bokorfüzesek, melyek közül a csigolya bokorfüzesek elsősorban a kavicsból vagy durva homokból épült zátonyokon alakulnak ki, ahol gyors a víz sodrása, a mandulalevelű füzesek pedig a lassabb folyású szakaszok iszapos partjain jönnek létre Ilyenek a Lipót-Hédervári-, Vadaskerti-, Nováki-csatorna. A csigolya bokorfüzesek jellemző védett faja a fekete ribiszke.



A Szigetközben a puhafás ligeterdőknek három társulása is képviselve van.

Fűz- és nyárligetek

A fűzligetek és a fekete nyárligetek az ártér mélyebb fekvésű, árvízkor könnyen víz alá kerülő termőhelyein helyezkednek el. A fehér nyárligetek az ártér magasabb fekvésű szintjein találhatók, amelyek csak nagyobb árvízkor kerülnek víz alá. Ezeknek a ligeterdőknek a helyét foglalják el napjainkban a nemesített nyárfákból álló erdők.

Fűz- és nyárligetek jellemző fajai: fehér fűz, fekete nyár, fehér nyár, fekete bodza, veresgyűrű som, egybibés galagonya, hamvas szeder, nagy csalán, az erdei nebáncsvirág és ennek Kelet-Indiából behurcolt rokona: a bíbor nebáncsvirág.

 

A keményfaligetek már a magas ártéren fordulnak elő, amely csak kivételesen nagy árhullám esetén kerül víz alá. A Szigetközben két asszociációk van.

Égerligetek

Az égerligetek a magas ártér viszonylag mélyebb szintjein találhatók, csak kivételesen magas árhullámkor kerülnek víz alá. Előfordulásaik túlnyomó része a mentett oldalon található. Állományaik legnagyobb részben feltöltődő égerlápokból keletkeznek, s fejlődésük a tölgy-kőri-szil ligetek felé mutat.

Az égerligetek jellemző fajai: az enyves és a hamvas éger, fehér nyár, mezei szil, vénic szil, fekete bodza, hamvas szeder, sás fajok.

Tölgy-kőris-szil ligetek

A magasabb ártéri szinteken, a medrektől távolabb tölgy-kőris szil ligetek a jellemzőek. Az egykor uralkodó társulásnak ma már csak a töredékeit találjuk, az egyik ilyen a hédervári Vadaskerti-erdő. A tölgy-kőris-szil ligetek az ártéri szukcessziósor záró (klimax) társulását képezik.

A tölgy-kőris-szil ligetek jellemző fajai: kocsányos tölgy, magas kőris, mezei szil, vénic szil, mezei juhar, mogyoró, csíkos kecskerágó, veresgyűrű som, húsos som, közönséges fagyal, borbolya, erdei ibolya, enyves zsálya, erdei gyöngyköles, hóvirág, gyöngyvirág, odvas keltike.

Üde lomberdők 

A talajvíz által mérsékelten befolyásolt termőhelyeken üde (mezofil) talajú lomberdők jöttek létre. Állományaik általában – hosszú talajfejlődési folyamat révén kialakult – üde vízgazdálkodású, szelid humuszos, barna erdőtalajokon fejlődnek. Árvíz esetén nem kerülnek elárasztásra, de termőhelyük a talajvíz által mérsékelten befolyásolt.

 

Jellemző élőhelyek és társulások:

Alföldi gyetyános-tölgyesek és üde gyöngyvirágos tölgyesek

  • Gyertyános-kocsányos tölgyesek
  • Gyöngyvirágos-tölgyesek

 

A tölgy-kőris-szil ligeterdők (Pimpinello majoris-Ulmetum) termőhelyeinek további feltöltődésével jöttek létre a gyertyános-kocsányos tölgyesek (Circaeae-Carpinetum). A Szigetközben csak szórványosan, s többnyire töredékesen fordulnak elő (Ásványráró „Rárói-erdő”; Bezenye „Nagy-erdő”; Feketeerdő „Házi-erdő”; Halászi „Derék-erdő”; Hédervár „Vadaskerti-erdő”; Kimle „Novákszigeti-erdő”; Máriakálnok „Agg-erdő”; Mosonmagyaróvár „Lóvári-erdő”; Rajka „Felső-erdő”, „Középső-erdő”).

Védett fajok: széleslevelű nőszőfű, kislevelű nőszőfű, madárfészek kosbor, bíboros kosbor, fehér sarkvirág, csillagvirág, ligeti szőlő.

Az erdőkben található védett természeti értékek puszta felsorolása is hosszú lenne, ezért csak ízelítőül álljon itt néhány a legnagyobb kiterjedésű fűz-, nyár- és tölgy-kőris-szil ligetek fajai közül:

Fűz- és nyárligetek: hóvirág, csillagvirág (helyi nevén játszint), nyári tőzike, kis színjátszólepke, remetebogár, erdei béka, barna varangy, vízisikló, fekete harkály, közép fakopáncs, énekes madarak közül pl.: csuszka, vörösbegy, őszapó, szürke gém telep, bakcsó, fekete gólya, réti sas.

Tölgy-kőris-szil ligetek: hóvirág, csillagvirág, vitézkosbor, bíboros kosbor, erdei szellőrózsa, fehér és kardos madársisak, tarka nőszirom, szarvasbogár, diófacincér, farkasalmalepke, erdei béka, fekete harkály, erdei pinty, tengelic, sárgarigó, erdei fülesbagoly, egerészölyv, héja, karvaly, fekete gólya, nyuszt.



 

Szántók

 A község területének nagy részét szántók uralják. Ha különleges növényeket nem is, állatokat azért láthatunk a mezőgazdasági területeken is. Gyakorta találkozhatunk fehér gólyával, láthatunk egerészölyvet vagy szitáló vörös vércsét, foglyot, mezei pacsirtát, nagy kócsagot – telente nagyobb csapatokban is, vadludakat vagy a téli vendég kékes rétihéját. Emlősök közül leggyakrabban őz, mezei nyúl, róka vagy vaddisznó kerülhet a szemünk elé.

Még több kép az itt található növényekről

Emberek

A Szigetköz jelenlegi arculatának kialakításában a természeti folyamatok mellett az itt élő emberek is részesei voltak és a jövő szempontjából is meghatározó jelentőségűek.

A vizekben, dús füvű rétekben és erdőségekben gazdag táj a kora történelmi időktől fogva lakott volt, már a kőkorszakból kerültek elő leletek. A kelták, hunok, avarok után a magyarok, Huba és Lél törzsei foglalták el a tájat. Az itt élő embernek – mint mindenkinek, aki ártérre települt – meg kellett tanulni együtt élni a vízzel, az áradásokkal. De akik ezt megtanulták, és megértették a természet törvényeit, azok meg is szerették az itteni életet. A falvak a magasabban fekvő területeken jöttek létre. A községek házai élő- és holtágakkal körülfogva, mocsarak és nádasok közt, régi szigethát vagy a vízpart legmagasabb pontján összezsúfolva álltak.

„A házakat magas cölöpökre font vesszőből építették, melyhez sártapaszt használtak s midőn jött az árvíz, a házban volt holmikat felrakták a padlásra, s nyugodt szívvel nézték, hogy a víz miként mossa ki a ház falát, mert tudták, hogy a czölöpök és a vesszőfonás ott marad, csak a fal úszik el. Iszap pedig elég marad ott, hogy újra el lehessen készíteni a tapasztási munkálatot.” (Győrffy István: Alföldi népélet, 1983.)

 

A legősibb mesterségek pedig a halászat, aranyászás, vadászat, nádvágás, csikászat, pióca-, rák-, teknős- és tojásgyűjtés, vesszőfonás, méhészkedés volt. A mezőgazdaságban a legeltetéses állattartás volt a meghatározó, földművelést csak a magasabban fekvő részeken, a települések közvetlen közelében folytathattak. A falvakat övezetesen vette körül a kert, a gyümölcsös, a szántó és a legelő, erdő. Bár az árvíz gyakran elvitte a termést, a visszahúzódó folyó megtermékenyítő hatása – amennyiben megmaradt – jó minőségű termést biztosított.

A szabályozás előtt a túlnyomórészt erdővel, réttel borított határ a külterjes állattartásra volt a legalkalmasabb. A gyakori árvizek a terület nagy részén nem is tették lehetővé a növénytermesztést, a legelők viszont egész évben zöldelltek a víznek köszönhetően. A marhák, lovak kezdetben egész évben kint éltek, és úszva vándoroltak szigetről-szigetre. A pásztorok is télen, nyáron kinn voltak a jószággal.

 

A századforduló folyamszabályozása az egész Szigetközben megváltoztatta az életet. Megszűnt az ugar, a nyomásos gazdálkodás, helyébe a vetésforgó lépett. Az állattartás is belterjesebbé vált, fokozatosan kezdett elterjedni az istállózó tartásmód. Az egész éven át tartó megszakítatlan rideg tartás átalakult lassan félszilaj pásztorkodássá. A községek belső legelőire naponta kijáró vegyescsorda mellett egészen a TSZ-ek megalakulásáig fennmaradt a külső legelőkön a tavasztól őszig tartó legeltetés.

A mezőgazdaságban az állattenyésztést háttérbe szorította a növénytermesztés, melynek fő növényei a búza, árpa, kukorica lettek.

 

Napjainkban a mezőgazdasági termelés – néhány megmaradt tehenészetet kivéve – a növénytermesztésre korlátozódik. Az ipari üzemek Győrött és Mosonmagyaróváron összpontosulnak, de számos más településen is létesültek kisebb üzemek. Jelentős a térségben a kavicsbányászat, az erdőgazdálkodás, valamint egyre több embernek nyújt megélhetést az idegenforgalom.


Szabó Csaba

Megosztás

Közösség

szerkeszto@hedervar.hu | rendezveny@hedervar.hu | RSS csatorna | © Hedervar.hu